Megérkeztek az új Széchenyi Kártya hitelek, itt a Széchenyi Hitel MAX!
Böröcz Zoltán
Vállalkozásodnak tőkére lenne szüksége vagy forráshiánnyal küzdesz?
Mutatjuk a legújabb KKV-k számára kialakított államilag támogatott hitellehetőségeket. Mit érdemes tudnod az új Széchenyi Hitelekről?
A 20 éve eredetileg tárgyi biztosítékok nélküli folyószámlahitelek maximális hitelösszege 100 millió forint volt. Ebben a formában átlagosan havonta 17 milliárd forint került kihelyezésre és heti 300 darab új szerződés került megkötésre a hazai KKV-k legnagyobb örömére. Rengetegen így oldották meg a finanszírozási nehézségeiket.
A nagysikerű állami kamattámogatott konstrukciónak köszönhetően, a vállalkozások nettó 0%-os kamatozású beruházási hitelhez juthattak. Összesen közel 390 ezer db hitelügylet jött létre így, közel 4600 milliárd Forint értékben. Ez az összeg tehát a kis- és középvállalkozásokon keresztül folyt vissza a magyar gazdaság vérkeringésébe.
Az elmúlt 2 év koronavírus járvány által sújtott hazai gazdaságát, illetve a korlátozások által veszélybe került vállalkozások helyzetét a kormány is megpróbálta enyhíteni a gazdaság védelmére majd pedig az újraindítására irányuló akcióterveivel.
Ennek a segítségnek a jelentős részét képezték a Széchenyi Kártya Program Plusz, majd a Széchenyi Kártya Program GO! hiteltermékek. Ezen Programok sikerét jelzi, hogy az elmúlt két év alatt több mint 70 ezer db hitelszerződés jött létre, összesen 2000 milliárd Ft-ot meghaladó értékben.
Tekintettel a jelenlegi bizonytalan, tartós inflációs gazdasági környezetre, a vállalkozások piaci kamatozású hitellehetőségei jelentősen megdrágultak. Nem ritkák a 15%-os, sőt akár a 20%-os kamatok sem, ami óriási fejtörést okoz minden növekedni vágyó vállalkozás számára.
A Széchenyi Program Go! a nyár elején kivezetésre került, majd a napokban napvilágot látott a Széchenyi Kártya Program MAX névre hallgató termékcsalád, amelyekből mostantól újra ki tudod választani a legjobb finanszírozási lehetőséget.
Mit jelent ez számodra és a vállalkozásod számára 2022 nyár végétől?
A KAVOSZ Zrt. által közvetített állami támogatott hitelek a mikro-, kis-és középvállalkozások igényeihez igazodva különböző típusú fedezési lehetőségekkel állnak rendelkezésre. Jelenleg öt hitellehetőség közül választhatsz:
Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX
A vállalkozások átmeneti likviditási problémáit megoldani hivatott szabad felhasználású folyószámlahitel. A vállalkozás napi működésével kapcsolatosan felmerülő kiadások finanszírozására fordítható. A lehívott összeg a visszatöltés után ismételten igénybe vehető, hasonló egy hitelkártyához.
Újdonság, hogy a Széchenyi Folyószámlahitel MAX-hoz kapcsolható a Széchenyi Energiakártya, amely a vállalkozások megnövekedett villamosenergia-, gáz- és távfűtés költségeinek finanszírozására szóló, szabad felhasználású folyószámla-hitelrész, aminek a nettó ügyleti kamata csak fix 1%/év.
A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX igényelhető hitelkerete legfeljebb 250 millió Ft, a kamata pedig fix 3,5%/év, ha kapcsolódik Széchenyi Energiakártya, annak hitelkeret összegéig fix 1%/év az éves kamat. A hitel maximális futamideje ezentúl akár 3 év is lehet, kapcsolódó Széchenyi Energiakártya esetén 1 év.
Széchenyi Likviditási Hitel MAX
Ugyanúgy szabad felhasználású forgóeszközhitel, számla nélküli finanszírozással, amely a vállalkozás működéséhez kapcsolódó kiadások fedezésére vehető igénybe, mint pl. forgóeszköz beszerzések. Egyéb igénybe vett szolgáltatások finanszírozására korlátozás mentesen használható. A hitel akár a vállalkozás fennálló hiteltartozásának kiváltásra is fordítható.
Tehát a hitel fordítható pl. készletek beszerzésére vagy olyan szolgáltatások igénybevételének finanszírozására, mint például szállítás-rakodás, raktározás, csomagolás, eszközök karbantartása, továbbképzés, hirdetés, reklám és propaganda, tervezés és lebonyolítás, könyvvizsgálat, könyvviteli szolgáltatás stb.
Az igényelhető hitelkeret legfeljebb 250 millió Ft, a kamat fix 3,5%/év. A hitel maximális futamideje pedig 3 év.
Széchenyi Kártya Beruházási Hitel MAX
A hitel beruházási hitelcélok, illetve hozzá kapcsolódó forgóeszköz beszerzésére használható fel vállalkozások számára. Így a vállalkozások fejlesztési elképzeléseiket könnyebben valósíthatják meg, a meglevő kapacitásaikat könnyebben bővíthetik, új kapacitások kiépítését, energiahatékonyság javítását és technológiaváltást tudnak állami támogatással finanszírozni.
Megvalósítható hitelcélok: ingatlan vásárlás, építés, fejlesztés, gépbeszerzés, berendezések vásárlása, a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-beszerzés (legfeljebb a hitelösszeg 20%-áig).
Az igényelhető hitelkeret legfeljebb 400 millió Ft, a kamat fix 1,5%/év, Széchenyi Beruházási Hitel MAX energiahatékonyság javítást és technológiaváltást segítő hitelcélokra irányuló alkonstrukciója esetén a kamat fix nettó 0,5%/év. Az igénylőnek rendelkeznie kell a beruházás tervezett költségének legalább a 10 %-ának megfelelő saját erővel. A hitel maximális futamideje akár 10 év is lehet.
Széchenyi Lízing MAX
A magyar KKV újraindítását segítő lízing konstrukció, amely felhasználható agrár célú és nem agár célú lízingügyletek, így például új vagy használt haszongépjármű, gép, berendezés, immateriális javak és ingatlan finanszírozására is.
A hitel maximális futamideje 10 év, évi fix 3,5 % kamattal. Az igényelhető maximális hitelösszeg 400 millió Ft.
Széchenyi Mikrohitel MAX (várhatóan csak később indul)
Támogatja azokat a kicsiket, akik a hitelpiacon korlátozott hitelfelvételi lehetőséggel rendelkeznek, sőt, akár a kezdő mikro- és kisvállalkozások beruházási céljainak megvalósítását is. A hitel segítségével megvalósítható például egy ingatlan vásárlása vagy egyéb tárgyi eszköz finanszírozása.
A hitel maximális futamideje 10 év, évi fix 1 % kamattal. Az igényelt hitelösszeg maximum 50 millió Ft lehet.
A Mikrohitel előre láthatóan csak később indul, és várhatóan benne lesz a kezdő vállalkozók támogatása is.
A hiteligényléseket a nagyobb kereskedelmi bankoknál lehet benyújtani, ahol szívesen segítenek a megfelelő konstrukció kiválasztásában is.
Banki partnerek:
CIB Bank, Citibank, Erste Bank, Gránit Bank, K&H Bank, Magnet Bank, MKB Bank, Oberbank, OTP Bank, Raiffesisen Bank, Takarékbank, Unicredit Bank
Érdeklődni lehet továbbá a területi kereskedelmi és iparkamaráknál, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségénél és a KAVOSZ Zrt. Irodáiban.
További információkat a https://www.kavosz.hu/ oldalon találhatsz.

![Image 4 [Vectorized]](https://profit-ado.webbers.hu/wp-content/uploads/2026/04/image-4-Vectorized-5.avif)
![Image 4 [Vectorized]](https://profit-ado.webbers.hu/wp-content/uploads/2026/04/image-4-Vectorized-4.avif)
![Image 4 [Vectorized]](https://profit-ado.webbers.hu/wp-content/uploads/2026/04/image-4-Vectorized-3.avif)
![Image 4 [Vectorized]](https://profit-ado.webbers.hu/wp-content/uploads/2026/04/image-4-Vectorized-2.avif)
![Image 4 [Vectorized]](https://profit-ado.webbers.hu/wp-content/uploads/2026/04/image-4-Vectorized.avif)


