Tájékoztatás – vészhelyzeti rendeletek – SZÉP kártya – Bértámogatás

Coronaviruses cov 2019ncov viruses dangerous flu strain cases as a picture2

Tájékoztatás – vészhelyzeti rendeletek – SZÉP kártya – Bértámogatás

Böröcz Zoltán

Korábbi blogbejegyzésünkben szó volt a vészhelyzeti ágazatokat segítő adókedvezményekről, KATA egyéni vállalkozókat érintő könnyítésekről. Ebben a blogban szót ejtünk a SZÉP kártyát érintő módosításokról és a kormány által meghirdetett bértámogatásról.

SZÉP kártya – alzsebekre vonatkozó éves egyedi kedvezményes és éves rekreációs felső határ változtatások

2020.év egészére vonatkozóan módosultak a SZÉP kártya alzsebek éves egyedi kedvezményes felső határai:
A SZÉP kártya juttatások alzsebenként az alábbi éves értékhatárig minősülnek béren kívül juttatásnak:
a) szálláshely alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 400 ezer forint,
b) vendéglátás alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 265 ezer forint,
c) szabadidő alszámlájára utal utalt támogatás legfeljebb évi 135 ezer forint.

Éves rekreációs keret:
800 ezer
 (költségvetési szerv esetében 400 ezer) forint (az éves rekreációs keretösszeg a  munkavállaló által az  adott munkáltatónál az  adóévben a  juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányos összege, ha a  munkavállaló munkaviszonya csak az év egy részében áll fenn, kivéve, ha a munkaviszony megszűnés oka a munkavállaló halála).

Átmeneti kifizetői SZOCHO mentesség a béren kívüli juttatásnak minősülő SZÉP juttatások esetében 2020.06.30-ig adott juttatás esetén

Nem terheli SZOCHO adókötelezettség a SZÉP kártyaszámlájára utalt béren kívüli juttatásnak minősülő összeget. Ez a SZOCHO adómentesség e kormányrendelet hatálybalépésétől a 2020. április 22-től 2020. június 30-ig adott juttatások tekintetében alkalmazható.

Azaz aki teheti vagy amúgy is volt tervben SZÉP kártya juttatás a dolgozók részére, az ha 06.30-ig teszi meg az 17,5%-ot spórol a juttatás után fizetendő közterheken.

Részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókkal kapcsolatos bértámogatás

Ki jogosult a támogatásra?

A munkavállaló akkor jogosult, ha:

  • nem részesül részmunkaidőben történő foglalkoztatáshoz kapcsolódó egyéb támogatásban,
  • a munkaadóval legalább a veszélyhelyzet kihirdetésének napjától (2020.03.11.) munkaviszonyban áll, és nem tölti a felmondási idejét,
  • a támogatás igénybevételekor vállalja:
    • a csökkentett munkaidőben történő munkavégzést,
    • azt, hogy a támogatást követően ismét az eredeti munkaidejében fog dolgozni (pl. ami a veszélyhelyzet előtt volt)
    • azt, hogy az egyéni fejlesztési időben a munkaadó rendelkezésére áll. Az egyéni fejlesztési időről nem minden esetben kötelező megállapodni, lejjebb részletesen leírom, hogy kinek kell, és kinek nem. De mi az az egyéni fejlesztési idő? Az a lényege, hogy a munkavállalók tanuljanak, fejlődjenek addig is, amíg nem tud nekik munkát biztosítani a cég – ezzel segítve később a munkáltatókat, hogy képzett dolgozóik legyenek. Tehát amíg a munkavállaló kapja a támogatást, addig a ’kiesett’ munkaidejének 30%-ában a munkaköréhez kapcsolódóan ’fejleszti magát’ (a ledolgozott részmunkaidőn felül kell ezzel kalkulálni). Erre az időszakra munkabért kell neki fizetni.

Feltételek a munkáltató részéről: 

  • legalább hat hónapja működik, és a kérelem benyújtásakor nem részesül munkahelyteremtő, vagy munkahelymegőrzés támogatásban, vagy kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók foglalkoztatásának támogatásában,
  • megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek, valamint e feltételek fennállását igazolja,
  • nem áll végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban, és
  • december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak,
  • a támogatás iránti kérelemben (ezeket többnyire csak x-elni kell az adatlapon):
    • bemutatja, hogy a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás gazdasági indoka a veszélyhelyzettel közvetlen és szoros összefüggésben áll;
    • alátámasztja, hogy a munkavállalók megtartása a folyamatos gazdasági tevékenyégével összefüggő nemzetgazdasági érdek;
  • a támogatás igénybevételekor vállalja:
    • azt, hogy a támogatás ideje alatt a támogatott munkavállaló nem fog túlórázni,
    • azt, hogy ha a munkavállaló munkaideje megváltozik, azt két munkanapon belül bejelenti a kormányhivatalnak,
    • azt, hogy a támogatás időtartama alatt, és további 1 hónapig fenntartja a munkaviszonyt azzal a munkavállalóval, akivel beadják a kérelmet a támogatásra (ezt a támogatás lejártát követően ellenőrzik). Ez azt jelenti, hogy nem lehet megszüntetni a munkaviszonyt közös megegyezéssel, és munkáltatói felmondással. Viszont ez idő alatt megszűnhet a munkaviszony, ha a vállalkozás jogutód nélkül megszűnik (pl. végelszámolás, felszámolás), továbbá megszüntethető munkavállalói felmondással, vagy ha a munkáltató azonnali hatállyal mond fel.
    • a munkavállalót azért foglalkoztatja csökkentett munkaidőben, hogy ne kelljen megválnia a dolgozótól.
De mi az a csökkentett munkaidő?

Csökkentett munkaidőnek számít a veszélyhelyzet kihirdetése óta lecsökkentett munkaidő. Egyéb tudnivaló: a 2020.03.11. után történt munkaszerződés-módosítást megelőző 3 havi munkaidő átlagát kell nézni, és nem mindegy az sem, hogy hány óráról hány órára csökkent a munkaidő. (min. 25%-ban kell csökkennie, de max. 85%-ig csökkenhet – ekkor jár csak a támogatás) Heti munkaidővel egyszerűbb bemutatni a számítást, de értelemszerűen 5-el osztva megkapjuk a napi munkaidőt.

Ha a módosítás előtti heti munkaidő ennyi Akkor a módosítás utáni heti munkaidőminimum – maximum ennyi lehet
40 óra 10–34 óráig
30 óra 8–25 óráig
20 óra 5–17 óráig
10 óra 3–8 óráig

Ha a munkavállaló munkaideje nem csökken le az eredeti óraszámának legalább a feléig, akkor a munkáltatónak vállalnia kell azt, hogy:

  • a támogatással együtt a munkabér összege a támogatás időtartama alatt eléri a munkavállaló alapbérét (tehát mivel a támogatás a kiesett időre járó alapbér 70 %-a, ezért a munkáltatónak a részmunkaidőben fizetett munkabéren felül 30%-al ki kell egészítenie a munkavállaló bérét ),
  • az egyéni fejlesztési időre munkabért fizet (ez 30%-ot jelent)
Ha a módosítás előtti heti munkaidő ennyi Egyéni fejlesztési időben kell megállapodni, ha a heti munkaidő az alábbira csökkent Nem kötelező az egyéni fejlesztési idő, ha a heti munkaidő az alábbira csökkent
40 óra 21–34 óráig 10–20 óráig
30 óra 16–25 óráig 8–15 óráig
20 óra 11–17 óráig 5–10 óráig
10 óra 6–8 óráig 3–5 óráig

támogatás mértéke: a munkavállaló ’kiesett’ munkaidejére (amennyivel csökkent a munkaideje) járó NETTÓ alapbérének a 70%-a, de maximum a minimálbér kétszerese (bruttó 322 000 Ft, ami nettó 214 130 Ft-ot jelent).

Ha heti 40 óráról heti 20 órára csökken a munkaidő (nem kötelező egyéni fejlesztési időben megállapodni):

A támogatás hónapokban állapítható meg, a kérelem benyújtását követő időszakra. Időtartama három hónap, mely időszakra a támogatás a munkavállaló részére havonta utólag kerül folyósításra. Tehát, ha május hónapra már igénybe szeretnénk venni a támogatást, a kérelem benyújtási határideje április 30.

A támogatás köztehermentes, továbbá fizetés nélküli szabadság idejére nem folyósítható.

A támogatás a munkaadó és munkavállaló együttes kérelmére nyújtható be.

A támogatás iránti kérelmet a munkaadó a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő egy hónapon belül a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közzétett erre rendszeresített formanyomtatványon, elektronikus úton nyújtja be (az alábbi nyomtatványokon várhatóan még frissíteni fognak).

A támogatás iránti kérelemhez csatolni kell a munkaszerződés módosítást és a megállapodást arról, hogy a felek vállalják a csökkentett munkaidőt, továbbá azon túl – ha a csökkentett munkaidő függvényében kötelező – az egyéni fejlesztési időt.

A kormányhivatal:

  • a kérelem tekintetében nyolc munkanapon belül megvizsgálja a feltételek fennállását;
  • határozatban dönt a támogatás nyújtásáról vagy a kérelem elutasításáról;
  • ha a kérelem megfelel a feltételeknek, a munkavállaló részére támogatást nyújt;
  • ha a kérelem elutasításra került, a munkaadó és ugyanaz a munkavállaló legfeljebb egy alkalommal nyújthat be ismét kérelmet.

Megszűnik a támogatás, ha:

  • a munkavállaló és a munkaadó együttes nyilatkozatban kéri,
  • a munkavállaló munkaviszonya megszűnik, vagy valamely kötelezettségének nem tesz eleget,
  • a munkaadó
    • a támogatásban részesülő munkavállaló tekintetében munkahelyteremtő vagy munkahelymegőrzés támogatásban részesül, vagy kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók foglalkoztatásának támogatásában részesül,
    • a támogatással összefüggően valamely kötelezettségének nem tesz eleget,
  • a csökkentett munkaidő a támogatási időtartam alatt módosításra kerül,
  • a támogatás a jogszabályban meghatározott feltételek hiányában nem lett volna megállapítható.

További információkat ezen a linken lehet találni.

0

évnyi tapasztalat

0+

elégedett ügyfél

0

kinevelt jövőbeli könyvelő

Olvasd el ügyfeleink visszajelzéseit rólunk

Eddig 200 ügyfél bízott meg a Profit Adóban. Olvasd el, hogy mit gondolnak a velünk való együttműködésről.

Image 4 [Vectorized]

Ürményi Daniella

Ada-Bau Kft. • Pénzügy

Cégünk életében fontos a gyorsaság. A Profit-Adó 2006 Könyvelői Iroda mindig gyorsan és naprakészen rendelkezésünkre áll. Az adózással kapcsolatos hatályos törvényeket átlátják és megfelelően alkalmazzák.

Image 4 [Vectorized]

Kozma Zsolt

Pannon Mézbor Manufaktúra •

Rendkívül segítőkészek. Számukra nincs megoldhatatlan feladat!
Szükség esetén – akár még késő este is – hasznos tanácsokkal szolgálnak.

Image 4 [Vectorized]

Mészáros András

Grillkirály Kft. • Tulajdonos

Cégünk három évvel ezelőtt kérte fel Zolit hogy nekünk könyveljen. Munkáját maximálisan áthatja és meghatározza a precizitás, pontosság, rugalmasság és jókedv.

Különösen precíz a számlákat és egyéb dokumentumokat illetően, amiket havonta le kell adnom. Szigorúan és kegyetlenül behajtja rajtam minden hónapban.
Minden esetben időben és pontosan készül el az éppen aktuális adóügyi vagy bejelentési kötelezettségekkel. Azt hiszem ezalatt a három év alatt nem csak a könyvelőnk, hanem nagyon jó családi barátunk is lett.

Tiszta szívvel merem ajánlani bármilyen kis vagy akár nagyvállalkozásnak. Magas fokú tudása, problémamegoldó képessége biztos hogy sokat lendít bármely vállalkozáson.

Image 4 [Vectorized]

Somogyiné Pintér Lívia

Bakony Pack ‘98 Bt. • Tulajdonos

Cégvezetőként fontosnak tartom, hogy a folyamatosan változó jogi-, számviteli környezetben, biztonságban tudjam 20 éves múltra visszatekintő vállalkozásunkat.

Olyan könyvelőirodát kerestem, ahol nem rám hárul minden adminisztratív feladat és a jogszabályok sűrűjében kézzelfogható, szakmai segítséget kapok. Így amikor a „Szeretnél végre nyugodtan aludni…” kezdetű hirdetést olvastam az online térben, majd elolvastam Zoli szakmai cikkeit, nem volt kétségem afelől, hogy azonnal találkoznunk kell. Nem csalódtam. Még csupán néhány hónapja dolgozunk együtt, de tudom, jó helyen vagyunk. Miért?

Mert, – Jó érzés, hogy a kérdéseimre választ kapok, nem vagyok magamra hagyva a felmerülő problémák megoldásában. – Korszerű informatikai eszközökkel, körültekintően, naprakész tudással támogatják a vállalkozásunkat. – Pontos és precíz a munkavégzésük és számomra egy új élmény, hogy kötelezettségeinkről szóló adatszolgáltatásuk jóval határidő előtt már rendelkezésünkre áll. – Nem utolsó sorban említeném, hogy „Zolik” 🙂 fiatalosak, lendületesek és rendkívül udvariasak. Hosszú távra tervezünk Velük. 🙂

Image 4 [Vectorized]

Vincler Zsolt

Schiedel Kéménygyár Kft. • CEO

A Profit-Adó 2006 Könyvelő Irodával régóta együtt dolgozunk (a „két Zolival”). Böröcz Zoltánnal még régebbre nyúlik vissza a közös munkakapcsolata a Schiedel Kft-nek.
Sok mindent megéltünk a magyar gazdasági környezetben és a Schiedel Kft., mint egy multinacionális vállalati tag működésében is, de mindig tudtuk, hogy Böröcz Zoltán szakmai tudására és gyakorlatára számíthatunk, ami biztos alapot és hátteret adott számviteli és pénzügyi területen a működésünkhöz.
A Profit-Adó 2006 Könyvelő Iroda szakmai profizmusa egyértelmű, mindemellett azonban az ügyfélbarát és kedves munkatársai miatt dolgozunk szívesen velük! A pontosan és határidőre készített könyvelés az egyik pillér, a vidám és motivált légkör a másik, és a szakmai kíváncsiságtól hajtott folyamatos önképzés a harmadik. Köszönjük szépen az együttműködést, együttgondolkodást!

4bc61902dd38f6f3c5ca065a8b0b0483d6c1a750

Tisóczki Tímea

Tisóczki Bt. • Tulajdonos

Nagyon régi munkakapcsolatunk van, ami, bízom benne, Zoli is így érzi, barátsággá is fejlődött időközben. Nagyon nehéz pillanatban vette át társaságunk könyvelését, melynek apropója az volt, hogy az adóév közepén addigi könyvelőnk befejezte könyvelési tevékenységét.
Cégünk életében ő a harmadik könyvelőnk, reméljük, még sokáig így marad. Szeretem, hogy mindenben segítőkész, rugalmas. Folyamatosan fejleszti az irodai szolgáltatásokat. Az iratok rendezetten, visszakereshetően kerülnek archiválásra, ami, bár evidenciának tűnik, nincs mindenhol így. Naprakész információkkal rendelkezik akár az adott cég, akár a szabályozási környezet tekintetében.
Nélküle elvesztem volna, általa én is sokat fejlődtem és tanultam. Praktikus tanácsokkal segít és megkönnyíti a napi adminisztrációt. Vidám, ez is kiemeli Őt a könyvelők közül. Munkáját becsülettel, precízen és felelősségtudattal végzi. Ajánlom, mert korrekt, nagy tudással és tapasztalattal rendelkezik. Köszönöm a munkáját.

írj nekünk!

Ha valamelyik szolgáltatással kapcsolatban kérdés merült fel benned, vagy egy ötlettel fordulnál hozzánk, akkor keress nyugodtan az oldalon található elérhetőségek egyikén vagy írj nekünk egy üzenetet!

Kapcsolat

Iroda elérhetőségei

Telefonszám

+36 30 534 3326, +36 70 555 1520

E-mail cím

konyveles@profit-ado.hu

Másolás

Facebook

@profitado2006

Cím

8200 Veszprém, Ady Endre u. 5. (3. emelet)
H-Cs: 08:30 – 17:00, P: 08:30 – 15:00

Útvonaltervezés

Messenger

@profitado2006

Készen állsz a váltásra?

Digitális megoldásainkkal búcsút inthetsz a papírmunkának és a váratlan adóügyi meglepetéseknek.

Beszéljünk a cégedről

Ne maradj le a fontos pénzügyi hírekről!

Iratkozz fel havi összefoglalónkra, ahol összegyűjtjük neked a legfrissebb adóváltozásokat és tippeket, amikkel több profit marad a vállalkozásodban. Nincs spam, csak tiszta szakmai tudás.

Banner feliratkozás
Frame